Ne vard meg, amig szomjas leszel!

A szervezet megfelelő hidratálása, ha cukorbeteg vagy:


A megfelelő étkezés mellett a szervezet helyes hidratálása ugyanolyan fontos a cukorbetegek számára. 

Az élelmiszeripar feldolgozott és édesített üdítőitalokkal próbál elcsábítani. 


A túl magas vércukorszint felgyorsítja a víz szöveteken keresztül történő eltávolítását, amely szomjúságérzethez, dehidratáláshoz, valamint gyakori vizeléshez vezet. Így az ebben a betegségben szenvedőknek sokkal több vizet kell fogyasztania, mint másoknak. Ellenkezőleg súlyos egészségügyi problémáik jelentkezhetnek. A cukorbetegség elkerülése végett ugyanakkor senkinek sem szabad elhanyagolnia a megfelelő folyadékfogyasztást.


A folyadékok helyes megválasztásának irányadó kritériuma a kalóriaszám. A legegészségesebb és javallott italok cukorbetegség esetén a 0, illetőleg rendkívül alacsony kalóriatartalmú italok. A víz mellett fogyaszthatsz édesítetlen teát, kávét, valamint 0 kalóriatartalmú szénsavas italokat. Kerülnöd kell az édesített italokat, a tejszínhabos készítményeket és a szénsavas üdítőitalokat. Pl.: egy 330 ml-es szénsavas üdítőben körülbelül 150 kalória és 40 grammnyi szénhidrát található. A dietetikusok azt javasolják, hogy inkább a mesterséges édesítőszerekkel édesített italokat válaszd, amelyek majdnem 0-ra csökkentik az adott italok kalóriatartalmát.


Energiaitalok:

Többségünk az energiáját teából, kávéból és egyéb, többé-kevésbé feldolgozott italokból nyeri.

RENDKÍVÜL FONTOS MEGJEGYEZNI: a koffeines italok dehidratálók, ezért a kávé mellé mindig legyen egy nagy pohár víz is. A megfelelő arány az alábbi lenne:

minden csésze kávé mellé meg kell innod 2 nagy pohár vizet. Ugyanez vonatkozik a gyümölcsökből kinyert friss gyümölcslevekre is, hiszen ezekben nagyon sok a cukor, így minden pohár friss gyümölcslé mellé fogyassz el egy-egy pohár szénsavas vagy -mentes vizet.


A víz jobb változatai: 

  • Adj hozzá néhány kanálnyi citruslevet vagy friss gyümölcslevet. 
  • Adj hozzá menta-, rozmaringlevelet 
  • Adj hozzá aromás gyümölcsöt, például málnát. 
  • a vízhez hozzáadott uborkaszeletek jelentős mennyiségű A és C vitamint tartalmaznak

A víz mindezen változatai segítenek az éhségérzet csökkentésében!


Milyen más hidratálási lehetőség van?

Az egészségfilozófia nagymértékben a gyümölcsökre, a zöldségekre és az ezekből kivont levekre alapoz.

  • 250 ml fölözött tejben kb. 80 kalória, 12 g szénhidrát, kalcium D vitamin található
  • 120 milliliter - fél csésze friss gyümölcslében kb. 15 g szénhidrát és 50 kalória, valamint egy adag multivitamin található.

Napi 1,5-2 liter szénsavas vagy -mentes ásványvíz fogyasztása hozzájárul a cukorbetegségben szenvedők vércukorszintjének csökkentésére. Az ásványvíz az antidiabetikus kezelés egy segédanyaga, a megfelelő hidratálás jótékony hatással bír a szénhidrátanyagcserére.

„Ugyanakkor az elfogyasztott ásványvíz típusától – szénsavas vagy -mentes –, illetve a fogyasztás időtartamától függetlenül megállapítottuk, hogy stimulálja a vizeletkiválasztást, csökkenti a vizelet nátrium és kálium szintjét, valamint vesekőképződés megelőző hatással bír”, mondja egy a cukorbetegség, táplálkozási és anyagcsere-betegségek területén tevékenykedő főorvos.


Számos kutató tapasztalatai és kutatásai alapján megerősítette, hogy a lúgos életmód elsajátítása alkotja a tökéletes egészség képletét. 

Japánban, Oroszországban és egyéb országokban végzett kutatások kimutatták, hogy a lúgos víz hatékonyan harcol a cukorbetegség ellen. A lúgos víz aktív hidrogénben gazdag, így gyógyuláshoz vezethet. A cukorbetegek sokszor száraz bőrrel, energiahiánnyal és fekélyekkel küszködnek. A lúg jelenlétének növelésére felépített víz antioxidánsként hat. Azok a betegek, akik étrendjébe be lett vezetve, kiválóan reagáltak a kezelésre.


Ne várd ki, amíg megszomjazol!


A bejegyzés megosztása